100 és 100.000

1/14/2010 01:21:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (1)

100 -at érte el az AH1N1 vírusnak tulajdonított áldozatok száma országunkban a mai napon. Bár ez nem annyira biztos, mert például a Toni Tecuceanu színészről még nem igazán lehet tudni, hogy ő is ide számít, vagy sem. Mindenesetre, az "Idegen Fülbevaló"-nak fordítható államtitkár úr nagyon szorgalmazza az oltást.
Az orvosokat szinte kötelezik, hogy beoltassák magukat (ez állítólag nagy mértékben már meg is történt), és bár mindenki eldöntheti, hogyan viszonyul az oltáshoz, az ő esetükben mégis lehetséges, hogy kirúgják őket, amennyiben túlságosan ellenállnak a "javaslat"-nak.
A gyerekek oltását február elején akarják kezdeni (szükséges még egy engedély). Nem lesz kötelező és konzultálni kell a szülőkkel oltás előtt.
Mindeközben a franciák visszamondanak 50 millió oltást (a szinte 100-ból).
100.000 - ennyi halálos áldozatra számolnak a 12.-e éjjeli, 7-es erősségü Haiti földrengés nyomán. Képek a boston.com-on.

Címkék: ,

2009-es infláció : 4,74%

1/12/2010 10:38:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (0)

Ez az Országos Statisztikai Hivatal által közölt érték, ami kicsivel nagyobb, mint a Nemzeti Bank célkitűzése, ami 3,5 +/- 1% volt.

Gazdasági válság idején a defláció a természetes dolog, nálunk viszont csak drágulásról lehet hallani.

Címkék: ,

Egy egyenes politikus - Eötvös Károly

1/03/2010 03:07:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (0)


"Dunántúli birtokos nemes família leszármazottja; apja negyvennyolcas honvédtiszt volt, őt magát huszonegy éves jogászként (a Bach-korszakban) egy Habsburg-ellenes összeesküvésben való részvétel miatt súlyos várfogságra ítélték, ifjúkorában hazafias verseket írt dunántúli vidéki lapokba, majd 1867-ben, szinte áhítatos tisztelettel Kossuth Lajos iránt, Deák Ferenc mellé állt, mert úgy véli, hogy az adott világpolitikai helyzetben nincs józanabb út, mint a Deák ajánlotta kiegyezés, amelyért nem lehet lelkesedni, de bele kell törődni. Így azután némi közhivatalnokoskodás után Deák-párti képviselő lesz, és mint ilyen, parlamenti szónokként is, csillogóan szellemes újságíróként is szakadatlanul bírálja a kiegyezést. Itthon Deák és az emigrációban Kossuth meglepően azonos véleménnyel becsüli nagyra a már fiatalon rendkívül nagy jogi, történelmi, közigazgatási, sőt hamarosan lélektani és biológiai felkészültségű jogászt, aki Deák hívására felköltözik a fővárosba, és itt újságíró-szerkesztő gyakorlata mellett ügyvédi irodát nyit, amelyet szinte megostromolnak az ügyfelek. Ő pedig merőben szokatlan módon és meglepő erkölcsi kényességgel csakis olyan ügyeket vállal, amelyeket igazságosnak tart. Amikor pedig a megingó Deák-párt egyesül Tisza Kálmán felettébb nemesi szempontú, provinciálisan atyafiságos és korrupt ellenzéki (illetve álellenzéki) pártjával, akkor Eötvös Károly hátat fordít a pártjának, és belép a "negyvennyolcas" ellenzékbe. De amikor hamarosan felismeri, hogy ez a párt amannál semmivel sem ellenzékibb, és Kossuth nevét méltatlanul veszi ajkára, akkor onnét is kilép, s ettől kezdve "párton kívüli liberálisként" elkülönül mindenkitől, és csakis a maga véleményét mondja. Így képviselő évtizedeken keresztül, mert olyan a tekintélye, hogy ahol jelölteti magát (legyen az Veszprém a Dunántúlon vagy Nagykőrös az Alföldön), semelyik párt sem állíthat vele szemben ellenjelöltet, még közigazgatási erőszakkal sem lehet megbuktatni. Az egész ország szemében ő maga a becsület, a józan ész, akiben ellentmondás nélkül egyesül a kossuthi eszmevilág és a deáki józan gyakorlat." (Magyar Elektronikus Könyvtár)
Ma is jól fogna néhány ilyen ember.

Címkék: ,

Megszavazták a 4. Boc kormányt

12/23/2009 10:25:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (0)


Még több szavazatot kapott a kormány a Parlamentben, mint amennyire számolt. Egyesek nagyon féltek az előrehozott választásoktól és nem kockáztattak.

Címkék: , ,

Kész a miniszteri lista

12/18/2009 11:06:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (1)

"vicepremier: Marko Bela
Ministrul Administratiei si Internelor: Vasile Blaga
Ministrul Economiei si Comertului: Adriean Videanu
Ministrul Transporturilor si Infrastructurii: Radu Berceanu
Ministrul Dezvoltarii Regionale si Turismului: Elena Udrea
Ministrul Culturii, Cultelor si Patrimoniului National: Kelemen Hunor
Ministrul Muncii, Familiei si Protectiei Sociale: Marian Sarbu sau Mihai Seitan
Ministrul Agriculturii: Orest Onofrei
Ministrul Sanatatii:Cseke Attila, senator UDMR de Bihor
Ministrul Educatiei: Petru Daniel Funeriu
Ministrul Mediului: Korodi Attila
Ministrrul Comunicatiilor: Gabriel Sandu (?)
Ministrul Finantelor: Sebastian Vladescu
Ministrul Apararii: Gabriel Oprea
Ministrul Justitiei: Catalin Predoiu
Ministrul Afacerilor Externe: Bogdan Aurescu" (hotnews)
Szóval van 3 RMDSZ-es név a listán, a többi meg szinte mind ismerős. Az Egészségügy mindig hálátlan hely volt - ezután szidhatják a magyarokat a helyzetért.

Címkék: ,

Dacian Ciolos - román biztos jelölt

12/18/2009 10:48:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (0)

Miután sokan azt mondták, Romániának semmi esélye sincs olyan fontos Európa-biztosi posztot elnyerni, mint a mezőgazdasági tárca, november 27.-én mégis a román Dacian Cioloş-t (ro.wiki, en.wiki) jelölte Manuel Barroso.

2007 október - 2008 december között mezőgazdasági miniszter volt a Tariceanu kormányban.

Büszkélkedhetnek a Szilágyságiak, mert Cioloş Zilahon született és a Szilágysomlyó-i mezőgazdasági líceumba járt (ki tudja, talán még róla fogják elnevezni valamikor...).

Címkék: , , ,

Új jelölt, aki a régi

12/17/2009 10:39:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (0)

Traian Basescu elnökségét jóváhagyta az Alkotmányügyi Bíróság. Miután az eskütétel is megtörtént, az elnök előállt a legújabb miniszterelnök-jelölttel, aki a régi és jelenleg ideiglenes Emil Boc.

És úgy néz ki, hogy ez a kormány meg is lesz szavazva. Az RMDSZ újból átállt (vajon hányadjára?), a függetlenek és kissebbségiek is támogatásukat ígérik. A PSD és PNL marad ellenzéknek, Geoana viszont azt mondja, azon lesz, hogy minél hamarabb legyen kormány.

Mi változott az elnökválasztás előtti időszakhoz képest ?

Csak annyi, hogy az elnök maradt a régi, viszont most már lehetősége lenne a parlamentet feloszlatni, ha az csökönyösen ellene szavazna minden, az elnök által jelölt, kormánynak. Ez pedig az utolsó dolog, amit egy képviselő kívánna. Valószínűleg erre alapoz az elnök, amikor a "jól bevált" régi kormányt tolja újból előre, a tehnokrata Croitoru meg a Johannis-utánzat Negoita jelölések után.

Címkék: ,

Mindennek vége, de semmi sem világos

12/07/2009 10:17:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (0)

Miután az urna zárást követően Geoana legrosszabb eredménye is 50% volt az exit-poll-ok szerint, reggelre fordult a kocka : ahogy a szavazatok számolásával haladtak, Basescu-nak lett egyre több.

Akkor most mi lesz?

A PSD kontesztál, ez egy ideig még halasztja a végleges eredményt.

Utána - ha marad a jelenlegi eredmény - tovább lesz erőltetve egy olyan kormány, amit a többség nem fogad el ? Vagy ez a "koalíció" szakad szét ? Egyes liberálisok már kacsintgatnak a hatalom felé. Vagy lesznek névtelen dezertőrök, akik mégis a párttal ellentétben szavaznak, hogy elkerüljék a Parlament feloszlatását és az előrehozott választásokat ?

Az idő telik - és egyáltalán nem az érdekünkben.

Címkék: ,

Elnökválasztás, 2. forduló

12/06/2009 04:40:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (0)

Basescu és Geoana. Tessék választani.

Könnyebb volt 2000-ben Iliescu és C.V. Tudor közül.

Visszatekintés :

- 1990 - Iliescu nyer 85%-al; jelenlét 86%

- 1992 - Iliescu a 2. fordulóban nyer Constantinescu ellen; jelenlét 76%

- 1996 - Constantinescu a 2. fordulóban nyer Iliescu ellen; jelenlét 76%

- 2000 - Iliescu a 2. fordulóban nyer C.V. Tudor ellen; jelenlét 65%

- 2005 - Basescu (aki Stolojan jelölt helyébe lép annak "hirtelen" megbetegedése után) a 2. fordulóban nyer Nastase ellen; jelenlét 58%

Címkék: ,

Választási meglepetések

11/22/2009 11:46:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (0)

Ilyen sem volt már rég, hogy sorba kelljen állni szavazáskor. A részleges számok is azt mutatják, hogy kb. kétszer annyian szavaztak, mint a legutóbbi választáson.

A szervezetlenség is  meglepetés volt. Megyek 12 után szavazni, sehol sincs kiírva, hogy milyen utca melyik körzethez tartozik (több szavazókörzet van fellálítva az iskolában). Van olyan ajtó, amelyiken nem is látszik, hogy az hányas körzet, úgy kell kikövetkeztetni a szomszédos számok alapján. Ajtóra, falra, nyomtatással, kézíraással, áthúzva, aláhúzva, mindenféle utcanév. Beállok abba a sorba, ahol az én utcám van kiírva, mikor sorra kerülök, kiderül, hogy az a szám viszont más körzethez tartozik. "De ott meg egyáltalán nem jelenik meg az utcanév!" - tudatom a bizottsággal felháborodottan, főleg látva, hogy ott még hosszabb a sor. Valamit elkezdenek mozgolódni, de nincs szándékomban maradni újabb sort kiállni. Majd jövök később, aztán, ha ugyanígy állnak a dolgok, nem hagyom annyiban. Néhány óra múlva nincs már sor sem, s megjelenik ott is az utcanév a megfelelő számokkal.

Harmadik meglepetés a közvélemény kutatások és az exit-poll-ok közti különbség a második és harmadik helyezett között.

Talán az RMDSz teljesítménye is meglepetés lesz, de ennek még várjuk  ki a végét. Mindenképp, beigazolódott az, hogy az RMDSz stratégiájának is köszönhetően, két keserű pirula közül kell az egyiket lenyelni. Csak az vigasztal, hogy ezúttal saját belátásom szerint szavaztam és nem úgy, ahogy a PÁRT kérte. 

Nagyon sok  érdekes információ a tvr-en (ezek alapján konfirmálódik is az RMDSz gyenge teljesítménye).

Címkék: , ,

Választás román módra

11/20/2009 11:25:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (2)

"Primar PSD: Avem 20 de masini pregatite, sa vedem cum primim si benzina. Chiar am facut o situatie si sper sa misc 1300 de oameni.

Primar PDL: Am asigurat la fiecare consilier ceva in buzunar. Adica omul vine la vot dar... Exista motivatie pentru vot. Asa ca ne gandim la 50-60 pe vot.

Primar PDL: Le-am dat stimulente. Le-am dat faina. Atat am avut. Suntem o organizatie saraca. Nu avem fabrici. Avem un abator si e un italian zgarcit, care nu a dat nimic. In rest, ce sa le mai dau?

Primar PNL: Oricum, ma gandesc ca o sa aducem vreo 400 pe care sa ii plimbam. O sa iasa bine. Atata am putut si noi, ca suntem o comuna mica." (hotnews)

Létezik ilyen? Most ezen sírni kell, vagy nevetni?

Címkék: ,

Esni fog

11/12/2009 11:16:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (0)

Néhány idézet Eugen Ovidiu Chirovici "Ploaia care va veni" c. cikkéből a bloombiz-ről az ország helyzetét elemezve (hozzávetőleges fordítás) :

"Senki sem mondja - még - a tömegnek, hogy decembertől, miután a politikai harcnak vége lesz, kezdődik igazából a "sírás-rívás és fogcsikorgatás". Hogy több mint 100.000 közalkalmazott, akiket nem tettek ki tavasszal, mikor még lett volna esélyük munkát találni, lesz kidobva télen, amikor a munkapiac be van fagyva.

Hogy reálértékben a fizetések legalább 15%-al csökkenni fognak (azon szerencsések esetében, akiknek lesz még munkahelyük), a nyugdíjak úgyszintén.

Hogy már most is csak egyik napról a másikra élünk, s a folyó költségek fedezésére is kölcsönökhöz kell folyamodnunk (megj.: sőt, most azért izgul mindenki, hogy esetleg nem kapjuk meg a következő részletet).

Túl leszünk ezen a választáson is, lesz valamilyen kormányunk s talán akkor fogunk hallani egy pontos bemutatást a gazdaság VALÓS helyzetéről (megj.: ha lesz ilyen, csak azért, hogy saját maguk inkompetenciáját mentegessék a nehéz helyzettel).

Csakhogy ezúttal a számlát nehéz lesz fizetni, nehezebb, mint gondolnánk. Az eső, ami eljön, nem egy kis tavaszi zápor lesz, hanem orkán."

Címkék: , ,

Folytatódik a kormányválság

11/07/2009 02:10:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (0)

Miután szerdán (nov.4) a Croitoru kormány nem kapta meg a Parlament jóváhagyását (a sok szóbeszéd ellenére az RMDSz végül mégsem pártolt át), Basescu államfő újabb jelölttel kísérletezik. A kiválasztott ezúttal Liviu Negoita, PDL-es politikus, egyik bukaresti kerület polgármestere. Egyből szemet szúró az ellenzék jelöltjével való hasonlóság - mindkét polgármester magas népszerűségnek örvend a maga helyén és egyiknek sincs magas politikai tapasztalata. Mégis, egyik fél sem akar engedni.

A tét világos - az elnökválasztás kontrollja.

Eközben a FMI delegációja továbbállt, mondva, hogy majd tárgyalunk, ha lesz kivel. Ilyen körülmények között kérdéses, hogy az állami apparátusban dolgozók megkapják-e majd a decemberi fizetésüket. Az embereket már kezdik felkészíteni arra, hogy nem.

Megbukott a kormány

10/13/2009 03:49:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (1)

Az NLP/RMDSz által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt megszavazták (254/176 arányban), így a kormány megbukott.
Ez az első eset, hogy egy román kormány bizalmatlansági indítvany által bukik meg.

A miniszterek ideiglenesen tisztségükben maradnak, amig új kabinet nem lesz jelölve és megszavazva. Ebben a helyzetben a kormány nem adhat ki sürgősségi rendeleteket (ahogy eddig több esetben gyakorolta).

Azonnali következmények :

  • a lej gyengülése
  • nem lesz kész időben a jövő évi költségvetés
  • nem lesznek befektetések
  • elszalaszthatjuk a kölcsön következő részletét

Címkék:

Bukik vagy nem a kormány ?

10/13/2009 12:10:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (0)

Hamarosan megtudjuk. Addig is, lehet tippelni.

Címkék:

Obama-nak adták a béke Nobel-díjat

10/09/2009 10:51:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (3)

A hotnews-os cikk kommentjeinek nagy többsége zúg a felháborodástól. De nem ez a mérvadó, sokkal inkább az amerikai sajtó, amelyik csak áll és bámul - még a baloldaliak is.
Tényleg, Nelson Mandela-hoz képest mivel érdemelte ki ?
UPDATE : Egy érdekes, tényeken alapuló cikk a hotnews-on : Nobelix Obama si pacea de la Oslo
Idézet :

"potentialul realitatii si imaginea conteaza mai mult decat realitatea insasi si actualitatea ei."

Címkék: ,

Irodalmi Nobel-díj

10/08/2009 10:09:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (4)

"Herta Müller romániai születésű német írónő az idei irodalmi Nobel-díj kitüntetettje. Román irodalomtörténészek szerint a díj Romániáé is, annak ellenére, hogy Müller Ceausescu diktatúrája elől menekült Németországba a nyolcvanas évek végén" (MR1-Kossuth Rádió)

Az írónő a bánsági Nitzkidorf/Niczkyfalván született, Temesváron járta az egyetemet.

Egy elmélet szerint a Földön élő bármely két ember között legfeljebb 5 ismerősnyi távolság van, vagyis bárkiről elmondhatom, hogy az ismerősöm-ismerőse-ismerőse-ismerősének az ismerőse. (Matematikailag ez azt jelenti, hogy az embereknek átlag 92 ismerősük van, ami nem is sok - lásd a szociális hálózatokat).
Ezzel az esettel viszont most már elmondhatom, hogy csak 3 ismerősnyi távolságra vagyok egy Nobel díjastól (egyik kolléganőm anyósa ismeri). Nem mintha ez büszkeségre adhatna okot.

Címkék: ,

Változások a Nemzeti Banknál

10/08/2009 09:10:00 de. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (0)

A Román Nemzeti Bank élén változatlanul Mugur Isarescu fog állani újabb 5 évig. Meglepetés viszont, hogy az egyik alkormányzói tisztséget Bogdan Olteanu politikus (Nemzeti Liberális Párt) kapta meg, akinek semmilyen tapasztalata nincs ezen a téren. Nemzetközileg elismert közgazdászokat félretettek (pl. Daniel Daianu) az elpolitizált választásokon.

Címkék: ,

Elfogadták az írek a lisszaboni szerződést

10/03/2009 10:30:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (0)

A lisszaboni szerződés elfogadásáért történő tegnapi, második népszavazáson az írek 67,13%-a szavazott "igen"-nel.

"A Lisszaboni Szerződést 2007. december 13-án írták alá Lisszabonban (mivel Portugália volt a Tanács soros elnöke), és a tervek szerint 2008 végéig az összes tagállamban ratifikálni kellett volna, hogy a 2009-es európai parlamenti választások előtt érvénybe léphessen. Azonban a szerződést a 2008. június 12.-i népszavazáson elutasították az ír választópolgárok. Ezután az EU vezetői úgy döntöttek, hogy 2009. október 2-án megismétlik a referendumot, emellett garanciákat adnak Írországnak az adópolitika nemzeti szuverenitásának, a hagyományos ír semlegességnek, valamint az „etikai” (családjogi, oktatási, vallási, stb.) kérdések kapcsán." (wikipedia)

A tagállamok közül csak Írország szervezett népszavazást, alkotmánya alapján. A többi államban általában a Parlament döntött a szerződés elfogadásáról. Például Romániaban 2008 február 4.-én szavazott erről a Parlament, az arány 387 "igen", 1 "nem" és 1 tartózkodás volt.

Előzmények: eredetileg egy Európai Alkotmány elfogadásáról volt szó, amit minden államnak ratifikálnia kellett volna, mielőtt életbe lép. Csakhogy :

"Ez minden országban mást jelentett, függően hagyományaitól, alkotmányának előírásaitól, és a politikai szándékoktól. Az Alkotmányt 2005-ben a népszavazás formáját választó Franciaország és Hollandia visszautasította. Miközben a tagországok többsége - parlamenti úton - ratifikálta az okmányt(bár Spanyolország és Luxemburg népszavazáson hagyta jóvá), a ratifikációhoz szükséges lett volna minden tagállam hozzájárulása, ezzel világossá vált, hogy nem tud életbe lépni. Ezután az EU vezetői egy időre pihentették az ügyet, és átgondolták a "hogyan tovább" kérdését. Ez végül a tervezett Európai Alkotmány kudarcát jelentette."

A "hogyan tovább" végül ezt a lisszaboni szerződést jelentette, ami gyakorlatilag szinte ugyanaz, mint az eredetileg elutasított európai alkotmány. Erről viszont már csak Írország tartott népszavazást és második nekifutásból sikerült is megszavazni.

Érdekes, hogy sokkal kevesebb szó esik erről a világhálón, mint ahogy az ember elvárná. Egy esszé a szerződésről egy fórumon található.

Címkék: ,

Merkel marad a kancellár

9/28/2009 10:09:00 du. / Bejegyezte: Józsi / megjegyzés (0)

Mivel a tegnapi németországi választásokban a CDU szerezte meg a legtöbb szavazatot és az FDP-vel együtt többséget alkotnak a Bundestagban, továbbra is Angela Merkel marad a szövetségi kancellár.

A CDU (Kereszténydemokrata Unió - "Christlich Demokratische Union Deutschlands") Németország egyik nagy konzervatív néppártja, az Európai Néppárt tagja.

Az FDP (Német Szabaddemokrata Párt - "Freie Demokratische Partei") liberális párt Németországban. Ideológiája a szabadpiac elvű gazdaságpolitika és az egyéni jogok védelmét ötvözi a német jóléti állam szociális elveivel. a 2005-ös választások után a harmadik legnagyobb párt a Bundestagban.

Címkék: