Nem szándékszom rendszeresen írni az Olimpiáról, a bronzérem kapcsán viszont találtam egy érdekes, csípős cikket a Hotnews-on. Itt a fordítás:
Egy csontbeteg és képmutató nemzet. Nyertünk egy bronzot, örvendjünk! Ezt tesszük. De elfelejtettük, hogy ezelőtt három-négy évvel temettük a torna csapatot. Üldöztük, megbélyegeztük, elföldeltük az athéni arany után. Nem voltak jók az edzési módszerek. Szidtuk a lányokat mert elmentek a diszkóba, leteremtettük az edzőket a módszereik miatt. Börtön és sztriptíz, a pillanatnyi hangulatnak megfelelően. Vajon mi lehetett Kína csapatában, amelyik az aranyat nyerte? Mint a Bamboo-ban? (Bukaresti diszkó - ford. megj.) Hol a lányok pártját fogtuk, hol az edzőkét, voltaképpen ilyenek vagyunk, sosem világosak a szándékaink. Sem édes, sem csípős, csak olyan né, hogy jobbra-balra rákenhessük valakire a hibákat. Ha nem lettek volna dobogósok, porrá zúztuk volna őket. Igy, egy bronzzal, örülünk, kicsit mértéktelenül, de elfelejtettük, milyen megjegyzések hangzottak el a női torna csapatról. Ahelyett, hogy támogassunk egy működő rendszert, tönkretettük. Emlékeztek? Oszlassuk fel az olimpiai csapatot, vagy nem is, könnyítsünk az edzéseken, a hangulattól függően. Állj! A teljesítmény áldozatokat kér, amit ezek a lányok meghoznak. Aki nem próbált egy flick-flack-et, az fogja be a száját és nézzen a maga dolga után. Ők vannak nekünk, reájuk legyünk büszkék! Ha teljesítményt akarsz, a végletekig meg kell feszítsd a szervezeted és vasakaratod kell legyen.
A megnyert bronzérem büszkeségre ad okot olyan körülmények között, amikor a jelen generáció gyerekei közül sokan csak számítógépen fociznak és felveszik a szék formáját, amikor pedig nem működik a felvonó és gyalog tesznek meg két emeletet, fújtatnak mintha az Everestet mászták volna meg. Olyan lányok, akik profi tornászok és gyerekkorukat edzőtáborokban veszítik el, bronzérmet nyertek akkor, amikor senki sem vette komolyan Forminte csapatát.
Az adott helyzetben mit akartatok volna, aranyat? Hát hány szülő viszi még a gyerekét sportolni? A messenger/Hi5 generáció nem képes még az utcán sem menni, de úgy nyomják a Counter-Strike-ot, hogy esik ki bele a szemük. Kedvenc sportjuk a számítógép újraindítása, amikor meccset veszítenek a Fifa Manager-ben. És jó, hogy bezárkóznak a szobájukba, legalább megkímélik szüleiket is egy gondtól. Az igazság az, hogy van is hova vinni őket, mert egy sportterem nem épült Bukarestben, vannak viszont Mall-jaink ahol a fast food-okban degeszre ehetjük magunkat, bálna méretekig hízva. Síránkozunk, hogy a román sport nem prioritása a kormánynak, mégis dobogón áll az Olimpián. De a hányadik helyen van a mi életünkben?
A verseny rövid összefoglalója a sportoldal-on (transindex-ről elérhető).
"A grúz kormány csütörtök éjjel döntött amellett, hogy "helyreállítja az alkotmányos rendet" a szakadár Dél-Oszétiában. Lado Gurgenidze grúz kormányfő kijelentette: addig folytatják a hadműveleteket, amíg nem sikerül tartós békét elérni.
A grúz erők egész éjszaka a szeparatistákat támadták, és péntek reggel betörtek a déloszét fővárosba, Chinvaliba. A városban és környékén nehézfegyverekkel lőtték egymást a szemben álló felek. Délután a grúz kormány már azt jelentette be, hogy alakulatai ellenőrzésük alá vonták Chinvalit. Déloszét vezetők ezzel csaknem egyidejűleg azt mondták, hogy a csapataik tartják állásaikat, és a város továbbra is déloszét ellenőrzés alatt áll.
Oroszország szóban és fegyverrel is kiállt a déloszét vezetés mellett, és agressziónak minősítette a történteket.
Dmitrij Medvegyev elnök figyelmeztetett: Oroszország nem hagyja büntetlenül állampolgárai halálát Dél-Oszétiában. "Ma (péntekre virradó) éjjel grúz csapatok lényegében agressziót hajtottak végre orosz békefenntartók és békés lakosok ellen" – mondta.
Medvegyev leszögezte: Oroszország továbbra is a biztonság szavatolója marad a Kaukázusban. "Fő feladatunknak a béke megőrzését tekintjük" – szögezte le. Az orosz elnök szerint Oroszország törvényesen tartózkodik Grúzia területén, a nemzetközi egyezményeknek megfelelően békefenntartó missziót ellátva. A délutáni órákban az oroszok Vlagyimir Boldirev hadseregtábornokkal az élen bevonultak a fővárosba.
A grúz elnök kijelentette: Oroszország háborút visel grúz területen hazája ellen, és segítséget kért az Egyesült Államoktól. Szaakasvili szerint 150 orosz harckocsi és csapatszállító páncélos hatolt be Dél-Oszétia területére, és orosz harci gépek jelentek meg a szakadár grúz terület légterében. Az elnök mozgósítási parancsot adott ki. Később grúz források két, majd öt gép lelövését jelentették be, amit orosz források cáfoltak." (transindex)
"2008. augusztus elején összecsapások alakultak ki az oszétek és a grúz fegyveres erők között, amely augusztus 8-án a grúz hadsereg bevonulásához vezetett. Az Grúziában élő oszétek többsége ugyanis orosz állampolgár, ezért Oroszország, arra hivatkozva, hogy őket akarja megvédeni, szintén benyomult a tartományba. Miheil Szaakasvili szerint ez háborút jelent Moszkvával. Grúzia egyébként NATO tagságra pályázik és erősen közeledik a Nyugat felé, amely már régóta nem tetszett Oroszországnak. (Wikipedia)Címkék: háború, külpol
Ekkor kezdődött (helyi idő szerint) a 2008-as Olimpia Kínában, mert hát a 8-as szerencsés szám náluk.
olimpia.origo.hu/peking-2008/index.html
"Aleksandr Soljenitin, unul dntre cei mai cunoscuti disidenti anticomunisti din lume, a decedat duminica seara, la varsta de 89 de ani, din cauza unei insuficiente cardiace acute, anunta agentia AFP citand surse din familia scriitorului." (hotnews)
Nem találom a hírt a magyar lapokban.
Update: nem jól kerestem, kihagytam egy "y"-t. Bemásolok egy részletet a Mártától kapott linkről:
"Vasárnap este meghalt Szolzsenyicin, a 20. századi orosz ellenzék legnagyobb alakja és az új Oroszország értelmiségének meghatározó ikonja. Nagy kaliberű író halt meg, olyan személyiség, akit bár a politika összevissza dobált, annak sosem lett az eszköze." (konyves.blog.hu/2008/08/04/nem_felt_semmitol_alexander_szolzsenyicin_1918_2008)Címkék: emberek
Talán szégyen, de csak ma fedeztük fel, hogy videót is lehet feltölteni a blogspot szerkesztőjéből. Sajnos, ez se működött az Operával. Azelőtt még a youtube-on próbáltam regisztrálni, s azt se sikerült, csak az IE-ről.
Kicsit sok fekete pont így egyszerre... erről jutott eszembe, hogy ellenőrízzem, ha van-e frissebb verzió.
Úgy kezdődött, hogy a Betti gépén láttam valami másfajta Internet Explorer-t. Voltak neki "fülei" (? - "tab"). Nekem ez egy alapfeltétel egy böngésző használatához. Nagyon jól megvoltam eddig az Operával, de valami biztos nem ment (nem emlékszem, mi lehetett) s így leküzdve előítéletemet, letöltöttem a 7-es Internet Explorer-t.
Kellemes meglepetések:
- a jobb felső sarkában keresője is van, mint az Operának és Firefox-nak. Először valami furcsa kereső motor volt beállítva (talán Windows Live Search - sose hallottam róla), de hamar rájöttem, hogy be lehet állítani a Google-t keresőnek
- installálni lehet hozzá a Google Toolbar-t - ami behoz még egy keresőablakot (kösz, már van), a Calendar-t, a gmail-t, az Earth-t, meg egy olyat, hogy "Send to". Na ebben az utóbbiban annyi a haszon, hogy ha bejelölök valamit egy oldalon, akkor egyenesen a blogra lehet küldeni (ez jó, mert eddig nagyjából csak copy-paste-ből állt a blog)
- a sebessége, úgy tűnik, már nem a csigáé, de persze nincsenek pontos mérési adataim
Ami viszont zavaró, hogy a "Reload" gomb nem ott van, ahol megszoktam, s ráadásul még jó kicsi is. És nincs Speed Dial-ja, de az úgy is csak az Opera-nak van alapállásból, s a Firefox-nak egy add-on-al.
Na ennyit erről. Most jut eszembe, biztos van már erről recenzió a neten...
"BBC România şi-a încetat activitatea la 1 August 2008" (bbc.ro)
"Decizia survine în urma unei reevaluări a structurii BBC WS din perspectiva bugetului instituţiei, stabilit în acord cu guvernul britanic în octombrie 2007, pentru anii 2008-2011. Este singura închidere prevăzută în acest interval bugetar.
Decizia a fost aprobată de consiliul de administraţie al BBC şi de ministerul de Externe britanic şi a fost luată în urma unei analize a situaţiei audienţei, a schimbărilor de pe piaţa media şi a scăderii impactului BBC în România." (BBC, 2008 június 25)
Hiányozni fog. Címkék: media